Még mindig tart a légzsákbotrány

Közel három éve robbant ki, és azóta is tart a Takata-légzsákbotrány. Időről időre megjelenik egy-egy újabb hír arról, hogy hibás légzsák okozott sérülést, vagy épp arról, hogy újabb modelleket hív vissza valamelyik autógyártó, hogy megelőzze a bajt. Most éppen további 3,3 millió autó érintettségét jelentették be.

Ebben a körben 2009-es, 2010-es és 2013-as évjáratú modellekről van szó, számos gyártó különböző típusai érintettek. Az Audi, a BMW, a Fiat-Chrysler, a Ford, a General Motors, a Jaguar-Land Rover, a Mazda, a Mercedes-Benz, a Mitsubishi, a Nissan, a Subaru, a Tesla és a Toyota autói egyaránt veszélyeztetettek. Hogy pontosan mely modellek, arról a hónap második felére készülhet el a részletes lista.

A hibák kiváltó okaként egyébként a légzsákokban használt ammónium-nitrát alapú gázfejlesztő vegyületet lehet említeni. Ennek robbanási karakterisztikái idővel változnak, így szétfeszítheti a patront. Ezzel sérüléseket okozhat. Az eddigi adatok szerint világszerte már közel kétszázan sérültek meg, húszan pedig életüket vesztették a meghibásodás miatt. A Takata pedig kimondottan nehéz helyzetbe került a botrány következményeként.

Forrás: totalcar.hu

About the Author: Babkó Norbert

Leave A Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A jobb ügyfélélmény érdekében az oldalon cookie-kat (sütiket) használunk. A sütik használatát az oldal böngészésével elfogadod További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close