Változások május 20-tól

Első látásra sima pénzlehúzásnak és fordított bürokráciacsökkentésnek tűnik, ami az összes európai uniós ország, így Magyarország autótulajdonosaira is vár május 20. után. A vizsgarendszer átalakítására vonatkozó uniós irányelv az Európai Unió összes tagállamában kötelező változást ír elő és a könnyebb azonosíthatóságot szolgálja.

Az autók és más gépjárművek tulajdonosainak vasárnaptól nemcsak a forgalmi engedélyt kell maguknál tartaniuk, hanem a műszaki vizsgálati bizonyítvány nevű egyoldalas dokumentumot is, melyet a vizsgán állítanak ki. Az érvényességi időn, a rendszámon és az alvázszámon felül a kilométerszámláló állását, illetve az vizsga lejárati dátumát is tartalmazza, vagyis nemcsak egy pecsét, mint amit a forgalmiban megszoktunk.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az ügyben feltett kérdéseimre azt a választ adta, hogy az uniós irányelv célja, hogy az Európai Gazdasági Térség (EGT) bármely országában könnyebben meg lehessen állapítani egy autóról, hogy érvényes-e a műszakija vagy sem. A forgalmi engedélyek országonként mások, a műszaki vizsgabizonyítvány rovatai viszont hasonlóak, bár minden ország a saját nyelvén állítja ki őket.

A Magyarországon forgalomban lévő autókat először négy, majd kétévente kell újravizsgáztatni, és a rendszer nagyjából az összes Európai uniós tagállamban hasonlóan működik. Ellenőrzik az autó karosszériáját, a korábbi sérülések nyomait, az autót felemelik, majd megnézik az úgynevezett főtartó elemeket, hogy nem korrodáltak-e. A vizsga során megmérik a fékek hatékonyságát, ellenőrzik a futómű és a kormánymű lógását, szivárgásokat keresnek a motortér, a fékrendszer és a lengéscsillapítók környékén, illetve ez utóbbi elemeket műszerrel is vizsgálják.

A vizsgáztatás azért tart legalább félórán át, mert a felsoroltakon kívül környezetvédelmi vizsgálatot is végeznek. Ekkor kiderül, hogy a motor szénmonoxid- illetve szénhidrogén-kibocsátási, valamint lambda értéke, továbbá dízel autók esetén a füstölés mértéke nem haladja-e meg a hivatalos határértékeket. Ha mindez renden van, az autó fényszóróit és jelzőfényeit is ellenőrzik. A lámpáknak működniük kell és nem lehetnek töröttek vagy repedtek, ahogy a szélvédő sem, legalábbis a vezető látóterében.

Magyarországon 2015. decembere óta minden műszaki vizsga végén adnak vizsgabizonyítványt, tehát nem csak a május 20. után vizsgáztatott autók tulajdonosai rendelkezhetnek vele, viszont csak tőlük kérheti majd a rendőr az igazoltatáskor. Érdekes persze, hogy a magyar rendőrség eddig sem a forgalmi engedély pecsétje alapján döntötte el, hogy érvényes-e az autó vizsgája, hanem az elektronikus nyilvántartás ellenőrzésével. Vagyis a papír ezután is csak támpont lesz, de mégis kötelező, ugyanakkor egyelőre nem határoztak meg büntetést arra az esetre, ha az autós nem tudja megmutatni a papírt. Külföldre autózva mindenképpen érdemes elvinni az igazolást.

Szintén fontos változás, hogy megszűnik a vizsgákon eddig alkalmazott kettős minősítési rendszer, vagyis ezután nemcsak megbukni és levizsgázni tudnak majd az autók, hanem megfelelt minősítést kapnak, ha hibátlanok és akkor is, ha csak kisebb hiányosságot találtak rajtuk az ellenőrzésen. Ilyen kisebb hiányosság lehet például, ha a fényvisszaverő prizmák rögzítése nem megfelelő, illetve, ha rosszak az ablaktörlő lapátok, illetve kifogyott a mosófolyadék.

Forrás: totalcar.hu

About the Author: Babkó Norbert

Leave A Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A jobb ügyfélélmény érdekében az oldalon cookie-kat (sütiket) használunk. A sütik használatát az oldal böngészésével elfogadod További információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close