Elektromos autó érintésvédelmi vizsgálat

A tisztán elektromos és a plug-in hibrid autók megjelenésével és népszerűségének gyors növekedésével új fogalmak kerültek a köztudatba, úgy mint az elektromos autó érintésvédelmi vizsgálata.

elektromos autó érintésvédelmi vizsgálat

Az elektromos autók elektromos hajtás energiáját az autóban elhelyezett akkumulátorok biztosítják. Ezekben az autókban az akkumulátorok töltését külső áramforrás biztosítja, ez többnyire egy csatlakozókábelen keresztül, fali elosztóból történik, amit összekötnek az autóval.
Az elektromos és a plug-in hibrid autó 230 V-os hálózatról töltődik, ennek érintésvédelmét, biztonságát időszakosan érintésvédelmi vizsgálattal kell ellenőrizni.

Persze itt is, ahogy más területeken is előfordul, az új fogalom megjelenésével számos kérdés is felmerül. A műszaki vizsgaállomások között nincs egyetértés abban a kérdésben, hogy a külső forrásból tölthető autók (tisztán elektromos és plug-in hibrid autók) vizsgáztatása során szükség van-e érintésvédelmi felülvizsgálatra vagy sem. A bizonytalanságot a 6/1990 (IV.12.) KöHÉM rendelet 9. § (3) pontja okozta (ami vélhetően a trolibuszok miatt létező pont):

„A villamos meghajtású, valamint villamos berendezéssel felszerelt járműnek meg kell felelnie a vonatkozó érintésvédelmi előírásoknak.”

Mit jelent az elektromos autó érintésvédelmi vizsgálata

Hibrid autó érintésvédelem

A tisztán elektromos hajtású autók és az úgynevezett hibridhajtásúak (amelyekben az elektromos hajtás mellett van egy robbanómotor is, ami egy tartalék energiát képez az akkumulátor lemerülése után) akkumulátorát is lehet tölteni 230 V-os fali csatlakozóból, ezért fontos, hogy az érintésvédelem szempontjából teljesen biztonságosak legyenek. 

Az érintésvédelmi vizsgálat azokra a járművekre vonatkozik, amik az erősáramú hálózati csatlakozással rendelkeznek, vagy amik működnek róluk. Az elektromos autók érintésvédelmi ellenőrzése nem az elektromos hajtás ellenőrzésére terjed ki, hanem a töltő és csatlakozó kábel vizsgálatát végezzük el.

Elektromos autó műszaki vizsga előfeltétele

Az érintésvédelmi vizsgálat azért szükséges, hogy töltés közben az autó, vagy a csatlakozó kábel ne okozhasson áramütéses balesetet.

Az eddigiekben az elektromos autó műszaki vizsga előfeltétele volt ezeknek a  járműveknek az érintésvédelmi vizsgálata és az érintésvédelmi jegyzőkönyv megléte. Mára ez azonban változott, erről az alábbiakban esik szó.

A technológiai és ipari miniszter 2022. augusztus 1-én a Magyar Közlönyben megjelent 9/2022. (VIII. 1.) TIM rendelete, amely az 5/1990 (IV.12.) KöHÉM rendelet 12. §-hoz (7a) pontként az alábbiakat szúrja be:

„Az MR. 9. § (3) bekezdésében meghatározott követelmény teljesítésének ellenőrzése – a trolibuszok kivételével –, ha a hibrid és tisztán elektromos hajtáslánc elemei a vizsgálat során sértetlenek és gyári kivitelűek, nem része az időszakos vizsgálatnak.”

Ennek értelmében, amennyiben a hibrid és tisztán elektromos jármű hajtáslánc elemei sértetlenek és gyári kivitelűek, nincs szükség érintésvédelmi felülvizsgálatra a műszaki vizsga során. 

A rendeletmódosítás a kihirdetést követő 5. naptól hatályos, azaz 2022. augusztus 6. óta.

Elektromos autó érintésvédelem

Elektromos autó töltő felülvizsgálata

A járművek érintésvédelmi vizsgálata több részből tevődik össze. Szemrevételezéssel kezdődik, ahol meggyőződünk annak kifogástalan, sérülésmentes állapotáról, és ellenőrizzük, hogy az esetleges javítás során a megfelelő és arra alkalmas alkatrészekkel végezték a javítást. 

A szemmel látható észrevételek után elvégezzük a műszeres méréseket.

Ez magában foglalja a töltőállomás, valamint az autó összekötő berendezéseinek érintésvédelmi felülvizsgálatát.

Elektromos autó töltő állomás felülvizsgálata

A vizsgálat során magát a töltőállomást a hozzá fix-en csatlakoztatott töltőkábellel együtt veszik szemügyre, a következő szempontok szerint:

  • hálózati kábel, illetve a hálózati csatlakozó szemrevételezése, sérülésmentessége,
  • működési vizsgálat,
  • funkciópróba feszültségek ellenőrzése,
  • hurokellenállás mérés,
  • védővezető folytonosság vizsgálat,
  • szigetelési ellenállás mérés,
  • áramvédőkapcsoló vizsgálat vagy szivárgóáram mérés.

Elektromos autó összekötő berendezéseinek érintésvédelmi felülvizsgálata

Ez esetben az elektromos autó összekötő kábelét, magát a töltőkábelt (önálló kábel, nem kapcsolódik fix kábelként) vizsgálják, az alábbi szempontok alapján: 

  • hálózati kábel, illetve a hálózati csatlakozó szemrevételezése, sérülésmentessége,
  • szigetelési ellenállás mérés védővezető folytonosság ellenőrzés,
  • működési vizsgálat,
  • funkciópróba,
  • feszültségek ellenőrzése,
  • hurokellenállás mérés,
  • védővezető folytonosság vizsgálat,
  • szigetelési ellenállás mérés,
  • áramvédőkapcsoló vizsgálat vagy szivárgóáram mérés.

Elektromos autó érintésvédelmi jegyzőkönyv

Amennyiben a vizsgálat megfelelő minősítéssel végződik, azt követően elkészül az elektromos autó érintésvédelmi jegyzőkönyv.

Érintésvédelmi jegyzőkönyv

A tisztán elektromos és hibrid autók érintésvédelmi ellenőrzése

Természetesen a biztonság kiemelt fontosságú az autózás terén is, ezért is fontos elektromos autónk kifogástalan állapota. Apró figyelmességgel az autó tulajdonosaként is sokat tehetünk a biztonságért, ha időről időre szemrevételezzük a kábeleket.
Érintésvédelmi vizsgálatra szükség lehet:

  • a kábel sérülése
  • kábel meghibásodása, nem megfelelő működése miatt.

Similar Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük